Tegnap olvastam egy miniverset, amit az egyik ismerősöm tett ki a nagy kék közösségbe. Tovább szórom, mert nagyon tetszik a mondanivalója. Nem akarok verselemzésbe belemenni, mert én azt vallom, hogy mindenkinek mást mondanak a versek, nem lehet egy féle sablont ráhúzni, ami egy műértő szerint érvényes.

Nekem a kreativitásról beszél a beszűkült, címkékkel tele aggatott látásmóddal szemben. 

Ingrid Sjöstrand: Milyen kár

Milyen kár,
hogy nincs cipzár a banánon!
Ha csak a felét akarom megenni,
bezárhatnám a maradékot. Azt hiszem, cipzárat fogok szerelni egy banánra, mondjuk füzetkapoccsal, és enni kezdem a buszon. 
Lehúzom a zárat, majszolok belőle,
és újra behúzom.
Klassz, mi?
Hogy bámulnak majd az ürgék!
Persze ők úgy tudják, hogy nincs cipzár a banánon!