Autentikus marokkói falu látogatható 09.16-ig a Vajdahunyad várában

2018. szeptember 12. 11:17 - evaszlfk

Idén első alkalommal rendezik meg a Városligetben, a Vajdahunyad várában a Marokkói Kézműves és Kulturális Hetet 2018. szeptember 7. és 16. között. Az egy hét alatt  több mint 30 kézműves mester a vendégek szeme láttára készíti majd a marokkói kerámia edényeket, dísztárgyakat, szőnyegeket. 

A rendezvény célja, hogy a kiállított művészi kézműves – elsősorban a réz- bőr, és fazekas – tárgyakon, valamint az ékszereken és bútorokon keresztül bemutassa a marokkói kultúra sokszínűségét és a marokkói mesterek kreativitását.

unnamed_3.jpg

Marokkó Budapesten

A Vajdahunyad vára kilenc napig több mint 30 kézművesnek és művésznek ad helyet. Utóbbiak többek között kalligrafikus aláírásokat készítenek, miközben a látogatók válogathatnak a kerámiából, fából, (hímzett) bőrből, cserépből készült tárgyak illetve a ruhák, szőnyegek, argánolaj és henna között, sőt végig is nézhetik, hogyan készülnek a mesterművek. Emellett arra is lesz lehetőség, hogy belekóstoljanak Marokkó autentikus gasztronómiájába, ahol a híres teakeverékek is a repertoáron fognak szerepelni.
A rendezvényen olyan workshopokat is rendeznek, amelyeken az érdeklődők megismerkedhetnek például a generációk óta élő, a marokkóiak mindennapjaihoz kapcsolódó hagyományokkal.


Az eseményt a Marokkói Királyság magyarországi nagykövetsége szervezi, együttműködésben a  Marokkói Turisztikai  és Gazdasági Minisztériummal és a Maison d'Artisan-nal, valamint magyar részről a Külgazdasági és Külügyminisztériummal és a Főpolgármesteri Hivatallal.

Bővebb információ a rendezvény Facebook oldalán található:
https://www.facebook.com/events/667795826938675/
komment

A bejegyzés trackback címe:

https://eletadobozonkivul.blog.hu/api/trackback/id/tr9414236147

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.