Te hogy hozod magad formába a nyárra? Én így!

2018. május 07. 18:56 - evaszlfk

Ahogy a 365letszikra magazin cikkében is olvashatod, tavaly javában készültem a Pannon-hajszára, amin idén is indulok. Május 19-én lesz az akadályokkal és kaptatókkal tűzdelt terepfutás Cseszneken, ami nagyon klassz, ám igazán embert próbáló volt tavaly. Megéri ismét felkészülni... :)

A verseny

A tavalyi esemény szuper volt, az akadályok izgalmasak voltak, a táj csodaszép volt és imádtam az erdőben futni. A kaptatók durvák, azt hittem, hogy sosem érünk fel sehova, mert mintha végig csak felfele futottunk/sétáltunk/másztunk volna. Mivel ez volt az első ilyen megmérettetésem, nem tudtam hogy mire számítsak. Mi nem az időre figyeltünk, hanem arra, hogy ügyesen végig tudjuk csinálni és hát igen, ez sikerült is, ráadásul nem is olyan rosszul. Az időeredmény: 1 óra 59 perc. Ez az idő a kategóriámban (nők 30-49 év) a 36. helyhez volt jó a 122-ből, illetve a PannonHajsza 411 női indulója közül pedig 122. helyhez. Szóval masszívan az első harmadban végeztem. 

pannon.jpg

Felkészülés

Idén is elég sokat futottam, és az erőnléti edzést sem hanyagoltam el. A jelenlegi kényelmes időeredményem 6:14 (1 km), és ismét formába lendültem, ami a szabadsúlyos húzódzkodásokat és a számtalan fekvőtámaszt illeti. Úgyhogy igyekszem jó teljesítményt nyújtani május 19-én. Nagyon élvezem egyébként az edzést, imádok a szabadban futni!

futas_4_365letszikra_szlafkaieva.jpg

A futás 5 leginkább jótékony hatása

Persze ennél jóval több van, de kiemelném azt ötöt, ami szerintem a legfontosabb.

  • A futás mentálisan kitartóbbá tesz. Ez a készség pedig segít a mindennapok során is megbirkózni számos helyzettel.
  • Klasszul formálja az alakot (bár a súlyzós edzés jobban) és kiválóan segíti a súlycsökkentést.
  • A futás boldogabbá tesz. És nem csak átvitt értelemben gondolom, hogy utána/közben olyan jól érzed magad, hanem az agy valóban boldogsághormont (endorfint) szabadít fel a testedben.
  • Fitten tart és növeli az élettartamot.  A futás hatására javul az állóképesség, és számos anyagcsere- (vérzsír-paraméterek kedvező változása, cukortolerancia, etc.), légzőszervi, kiválasztórendszeri, hormonális és idegrendszeri változás is bekövetkezik.
  • Hatékonyabban küzdünk meg a stresszel.

 

futas_2_365letszikra_szlafkaieva.jpg

Sport kihívás az Answear-rel!

Az Answear új kampánya a sportolást helyezi fókuszba. Sportolni trendi és trendin sportolni ma már kötelező. :)  Az Answear webáruházban milliónyi sport szerkó várja, hogy izzadjunk egy kicsit benne. Szóval májusban égjen a kalória!

Mutasd meg, Te hogy hozod magad formába a nyárra?

Mit kell tenned?

  1. Tölts fel magadról képet vagy videót sportolás közben instara vagy facebookra.
  2. Használd a #SportIsTheAnswear hashtaget a poszt szövegében és jelöld meg rajta az @Answear_hu-t!
  3. Május végéig rengeteg megmozgató ajándékot nyerhetsz, köztük akár egy ÉVES FITNESS BÉRLETET IS!

 További részletek: sport.answear.hu

 

komment
Címkék: sport Answear

A bejegyzés trackback címe:

https://eletadobozonkivul.blog.hu/api/trackback/id/tr9313898266

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.